De már a gyorsulás folyamán is feltűnhet neki (ha épp nem alszik a fickó), hogy az elülső óra - másként megnevezve a fenti - mintha kissé szaporábban ketyegne, mint a lenti...

Én úgy vélem, hogy a gyorsulás után a kabinnal utazó a kabin óráit megvizsgálva arra jut, hogy nem ártana őket rendesen beállítani, ugyanis az elülső, és hátulsó óra nem azonos időt mutat!

Azért érdekes amit megállapítottál, mert az 1900-as évek elejére nyúlik vissza az a nagy kérdés, hogy vajon a gyorsulás során fellépő változás a gyorsulás megszűnte után fennmarad-e, vagy a gyorsulás megszűntével a változás megszűnik és visszaáll eredeti állapot.

"És ebből mi is következik??? "

Nem tudom. Megjegyzem következtetést - azaz tételt tettem közzé. Hogy mire használható, arról egyelőre fogalmam sincs.

Na ez elég udvariatlannak is olvasható.

És ebből mi is következik???

És akkor mi van????

Súlytalanságban - utasként egy űrhajóban fényórát figyelünk, melyben szép szimmetrikusan pattog ide-oda a fényimpulzus.
Ha az űrhajó gyorsulni kezd, a fényóra tényleges fizikai megváltozását figyelhetjük meg - minden egyéb csacska híresztelés ellenére!

Az a fiatalabb, aki korábban indult el.

"Ha nem volna a visszafordulás, akkor egyik iker sem lenne fiatalabbnak tekinthető a másiknál,"

Ne forduljon vissza, hanem az otthon maradt testvér induljon el irányában, majd amint mozgásállapotuk azonossá vált, hasonlítsák össze óráikat a tavolból.
Az derül ki, hogy amelyikük hosszabb utat tett meg, az a fiatalabb, tehát az a fiatalabb, amelyik előbb indult el otthonról.

"Ha nem volna a visszafordulás, akkor egyik iker sem lenne fiatalabbnak tekinthető a másiknál, mivel mindegyik szimmetrikusan a másikat tarthatja fiatalabbnak magánál."

De egyikük tévesen, mégpedig az otthon maradó.

"A dolog lényege ott van, hogy az az iker, aki a végén fiatalabb lesz, végig a teljes kísérlet alatt nem inerciális mozgású! A paradoxon onnan ered, hogy a specrel keretén belül nem lehet kezelni a "fordulópont" történéseit, így értelemszerűen kihagyják a történetből, pedig éppen akkor történnek azok a dolgok, amik magyarázatot adnak az ikerparadoxonra."

Mit, miért akarod kezelni a "fordulópontot" Az ikrek nyakába akasztasz egy atomórát számlálóval és akkor indítod el, amikor megszűnik a gyorsulás, és megállítod, mielőtt ismét fellép a gyorsulás. Két tiszta, tehetetlen rendszerrel van dolgod, amelyből egyébként számtalant találni a nagyobb természetben. (Éppen ilyenekről szól a relativitáselmélet.)
Az eredmény az, hogy az egyik és másik tehetetlen rendszerben más frekvenciával járnak az atomórák.
Ezért nehéz kezelni a relativitással kapcsolatos gondolatokat, mert úgy látom, hogy te valamiért azt mondod, hogy minden tehetetlen rendszerben azonos frekvenciával járnak az órák. De a kísérleti eredmények viszont azt mondják (Ives-Stiwell is), hogy sebességtől függően valódi változás lép fel a órák frekvenciájában. Ennek alapján persze az olyan rendszerben is, ahol mi nem láttuk, hogy valamikor, milyen folyamat során nyerte el az általunk ismert sebességét, ott is más lesz az óra frekvenciája.

Ettől még a relativitáselmélet nem sérül, csak most két változónk van, az egyik, hogy a megfigyelők különböző helyzetekből miként látják (egyszerűen fogalmazva) és van egy valódi, sebességtől függően kialakult különbség. (Magunk is kialakíthatunk tehetetlen mozgást végző rendszereket, akár járművekkel is, amelyekben ezért megváltozik az atomórák frekvenciája. "Lényegében" ilyen mesterséges rendszer a Hafele-Keating kísérlet rendszere is, ahol állandó kerületi sebesség mellett számlálók rögzítették a változást. A gyorsulási szakaszt ott is kilehetett iktatni a számlálók elindításával, megállításával.)

Nem az a domináns, mert ha inerciarendszert hasonlítunk inerciarendszerhez, akkor az idődilatáció szimmetrikus: a földön maradó iker ideje ugyanannyival tűnik az utazónak lassabbnak, amennyivel az utazó ideje lassabbnak tűnik a földön maradónak.
Ha nem volna a visszafordulás, akkor egyik iker sem lenne fiatalabbnak tekinthető a másiknál, mivel mindegyik szimmetrikusan a másikat tarthatja fiatalabbnak magánál.

Azért lesz a megutaztatott és visszaérkező iker végül fiatalabb, mert a fordulópontban "kizökken" számára a téridő, a földön maradt történetéből egy hatalmas időszakaszhoz nem lesz neki egyidejű pillanata, és ez a dolog mintegy "konzerválja" az időkülönbözetet. Lényeg a lényeg: a fordulópont nélkül nem lenne paradoxon az ikerparadoxon.

És az a sejtésem, hogy egy reális rakétás felgyorsulok-lelassulok-megfordulok-felgyorsulok-visszajövök történetben ha a gyorsítási szakaszok idődilatációját helyesen kiszámoljuk, akkor éppen kiadják a két iker közötti korkülönbséget. A gyorsulás (vagy gravitáció) okozta idődilatáció ugyanis NEM SZIMMETRIKUS! Csakis az látja a külvilágot gyorsabb idejűnek, aki ki van téve a gyorsulásnak. Míg a spercrel idődilatációja miatt mindkét iker a másikat véli lassabb idejűnek, az űrhajó gyorsulása során a földi iker az úrhajóst lassabb idejűnek véli, az úrhajós viszont a földit gyorsabb idejűnek. Voilá! Itt van elrejtve a végelszámolásban megjelenő korkülönbség.

Írok egy feladványt:
Adva van két egyforma, egymáshoz képest nyugvó kabin, mindentől nagyon távol az űrben. Mindkettőben súlytalanság uralkodik. Mindegyikben 2db atomóra van, egyik az orrban másik a tatban. A négy óra azonos ütemben jár, és azonos időt mutat a kabinok utasai szerint. Miután nyugovóra tértek, az egyik kabin hajtóműve beindul, így ez a kabin órákon át gyorsul, majd a hajtómű leáll.

Amikor a kabinok utasai felébrednek, megállapítják, hogy kabinjaik egyenletesen távolodnak egymástól.
Kérdés: Van-e elvi lehetőségük eldönteni - csupán az órák segítségével, hogy melyik kabin indult meg (gyorsult), mialatt mindenki aludt?

Nem szívesen mondok ellent, de a fordulópont történéseit is lehet kezelni a specrel keretei között, csak egy kicsit macerás a dolog. Ha az utazó saját ideje szerint integrálunk a pályája mentén, akkor megkapjuk a helyes eredményt.



A fordulópontoknál is kevesebb ideje telik, de az inerciális szakaszokon töltött idő a domináns. A lényeg ott van, hogy a távolodáskor és a közeledéskor másik inerciarendszerben tartózkodik.

Tényleg nem paradoxon.

A dolog lényege ott van, hogy az az iker, aki a végén fiatalabb lesz, végig a teljes kísérlet alatt nem inerciális mozgású! A paradoxon onnan ered, hogy a specrel keretén belül nem lehet kezelni a "fordulópont" történéseit, így értelemszerűen kihagyják a történetből, pedig éppen akkor történnek azok a dolgok, amik magyarázatot adnak az ikerparadoxonra.
Ha gondolatkísérletben vagyunk, akkor a "fordulópontnál" a távolodó inerciarendszerről "végtelen" lassulással-gyorsulással átáll közeledő inerciarendszerre egy pillanat alatt. Ha pedig reális kísérletben vagyunk, akkor természetesen az oda-vissza megutaztatott iker az útja jelentős részén véges lassulásnak és gyorsulásnak van kitéve: amikor visszafordult.
Aki meg gyorsulásnak van kitéve, az nem inerciális mozgású, arra már az áltrel dolgai vonatkoznak. Ha jobban belegondolunk, akkor az ikerparadoxonban is megtalálhatjuk a gravitációs idődilatációt: aki ilyen gyorsulásnak van kitéve, annak számára szinte repül a külvilág ideje, vagy ami ugyanaz: a külvilághoz képest fiatalabb lesz.


Pedig az. A kor bizonyos szempontból az idő folyásának a megfigyelése.
A gyorsulásnak kitett megfigyelő számára a külvilág történései felgyorsulnak, míg a saját vonatkoztatási rendszerének a történései ugyanolyan sebességűek. Ha a nézőpontot megváltoztatjuk, akkor a külvilágból azt láthatjuk, hogy a mi időnk üteméhez viszonyítva a gyorsított rendszerben lelassultak a folyamatok.
A végösszeg pedig az lesz, ha a gyorsított rendszer visszaér hozzánk, hogy a gyorsított rendszerben kevesebbet ütött az óra, mint nálunk.

Még az idő sem ugyanúgy folyik két megfigyelő számára.

Valós jelenség.
Abból ered, hogy a gravitáció "térgörbületes modellje" nem teljesen ugyanazt az eredményt adja nagy tömegek szoros közelségében, mint Newton "rejtélyes távolhatás" modellje. A jelenség jelzi azt, hogy a "térgörbületes modell" pontosabb leírását adja a valóságnak.

Magának a perihélium elfordulásnak semmi köze az általam említett különböző nézőpontokhoz.


Mondjuk azért, mert az összes csillagász ugyanazon az egyszem Földön van, ami valljuk be, elég elenyésző kis pontocska az univerzumban...


Nem tudom mire gondolsz, de a Newtoni és az Einsteini gravitációmodell eltérése csak nagyon nagy tömegekhez nagyon közel mutatkozik meg, úgyhogy egyetlen atommal ez a különbség nem fog jelentkezni.

Néha tükörbe is kell néznem...

Elkezdhetsz hajánál fogva előrángatni jelenségeket, amelyek különböző hatások eredményei, de ez nem másfajta érvelés mint az, hogy ha a nap mindíg keleten kel, akkor az is igaz, hogy a szomszéd Marcsika pedig szűz.
Nem kívánom megváltoztatni az elképzelésed, csupán arra szeretnék rávilágítani én is, hogy bármennyire is szép a gondolat, a valóság momentán nem így működik, azaz élhetsz a magad alkotta világban csak ne várd, hogy mások is elfogadják ezt.

Talán a témához is közelebb áll az iker paradoxon esete. Erről azt lehetett olvasni, mértékadó tudósoktól, hogy valójában nem paradoxon, mert tényleg eltérés lesz az öregedésben. Ha ezt jól írták, akkor szerintem nem olyan általános, amit megfogalmaztál az atomokra változatlanságára. Mert ezt mégsem lehet látszólagos, megfigyelői változásnak nevezni.

A bolygók perihelumának elfordulása csak a megfigyelők mozgásállapotától következikk, nem egy valóságos jelenség? Miért egyforma minden csillagász számára? Ez miért más, -ha más-, mint egyetlen atom esete?
(Ez csak az első gondolat. Még újra át kell olvasnom.)